Misu de Cluj
Admin
 Din: Cluj-Napoca
Inregistrat: acum 15 ani
Postari: 48206
|
|
Ziua 9
9. nap, 2012 január 22
9. nap, 2012 január 22
2012. január 25. szerda, 14:42 | Írta: Csata Zsombor
Így nézett ki a sor a reggeli átkelés előtt.
35 marokkoi hatar ebredeskor.
A határt minden este 6-kor lezárják és reggel 9-kor nyitják meg. Komótosan, egy nyugodt kávé után, nem sietik el. A szervezők spontán kineveznek önkéntesnek, mert beszélek franciául (az ő dolguk lett volna). Mire észbe kaptam, harmincöt útlevelet nyomtak a kezembe, hogy rendezzem a vámosokkal. Ezek meglepően joviálisak, viccelődnek az irodában, a fal tele van bűnözők robotképeivel: kérdik, nem-e ismerem valamelyiket. A jópofizásnak és a kivételezettségnek ára van: Dénesnek közben átkell mennie a kocsival a határon, engem pedig csak hosszabb rábeszélés után akarnak átengedni. Nincs baj, csak le kell futni a szokványos barátkozós tiszteletköröket. (ld. Előbb)
Ezután következik két kilométer senkiföldje, út nincs, csak autónyomok a homokon s a köveken keresztül, a felrobbant autóroncsok jelzik, hogy merre nem szabad menni. Mad Max típusú hely, a sokadik hatványon.
36 kep roncsokkal
Hogy merre kellene az aknamezőn át, azt csak intuícióval, mi nem vagyunk túl szerencsések, egy dombon felfele beragad a kocsi a homokba.
37 daci homokban a senkifoldjen
Dénes már kezdi leereszteni a gumikat, hogy valahogy átvergődjünk, mire szembejön velünk egy furgon, óvatosan bújnak elő belőle az emberek (első látásra illegális bevándorlóknak néztek ki, akik a marokkói zöldhatáron mennének át.) Hamar kiderült, hogy ők az ijedtebbek, haton vannak, két arab, négy fekete, végül segítenek, meglökjük a kocsit, átvergődik a homokos szakaszon, szaladok utána, nem nézek vissza... . Ötszáz méterre van a határ, már látjuk a többieket, megúsztuk.
38 a mauritan hatarnap
A mauritán határ meglepően békés, turisztikai reklámanyagot osztogatnak és szociológiai kérdőívet kell kitöltenünk (!). Az ügyintézés is gyorsan halad, a „petit cadeau"-k jól jönnek, de a leginspiráltabb ötlet az volt, hogy idomos hölgyutasokra bízták a társalgást a helyiekkel, így még simábban megy.
Határ után pihenő: a helyi kolbász és arab kenyér kitűnő társítás: még tart a hazai kajából, a domokosi szalonna is kemény valuta, tegnap komáromi almapálinkát adtak érte.
39 szekely kolbasz arab kenyer
40 utjelzo nouakchott
Közben utolérnek az amerikai barátaink: ők kijártak az aknamezőkre, leszedték a felrobbant kocsik rendszámait, így büszkélkedtek vele:
41 amerikai souvenir
Közben útunk az egyetlen mauritán vasúton halad át, vasércet szállítanak keletről a kikötőbe, szerencsések vagyunk, éppen átvonul egy szerelvény: azt mondják, hogy ez a leghosszabb a világon, több kilométer, most csak kb. ötszáz méter és két mozdony húzza.
Később portugál társaink mondják, hogy a vasút melletti úton azért veszélyes a ralizás, mert a vagonokból kihulló ércdarabok kivágják a kocsik kerekeit.
42 ercvonat
Mindenen túl, ha a mai naphoz szlogent kellene találni, akkor az az „R douze", Nouadibuo fele minden rendőr ezzel kezdi, ha megállít, közben elismerő bólogatással mustrálja a Dácsiánkat.
Tartunk a félszigetere befelé, Nouadibou tényleg egy kultúrsokk, csempész kikötőváros, véletlenül kikeveredünk a szélekre, improvizált focipálya mellett támadnak ránk a gyerekek, egy középkori figura fenyegetőzik, hogy itt nincs keresnivalónk, a fényképezőgépünket akarja lenyúlni. Gettó a javából, nagyobbrészt feketék, leírhatatlan a nyomor, még bádogra se futja, el sem tudom képzelni, hogy mi lehet itt nyáron, ötven fokban. Valahogy kiverekedjük magunkat a tengerpartra, keresünk egy másik visszautat, de nincs, várunk negyedórát, majd visszalopakodunk. Közben elmentek a gyerekek pályáról, viszonylag simán visszajutunk a főútra. Bamakós társainkkal megyünk tovább elhagyott hajóroncsot nézni. Nemcsak a roncs, hanem a tengerpart is látvány. A hajón úgy tűnik, hogy az utasításokat nem vették elég komolyan:
43 hajoroncs denessel
44. safety fiorst
Egy létrán mászunk fel a hajóra, kb a kétharmadáig, majd egy kötélhágcsón kell továbbmenni, amit azé a fekete figuráé, aki a másik végén pénzt kér a kalandért: három eurónyi összeget akar legombolni érte.
45 helyi kotelor ur
A hajó maga impozáns, benéztünk a motorházba, egy hengerfejet elcipelni is kellene két ember. Egyébként azért is jó felmászni a hajóra, mert jó a kilátás a partra.
46 a part meg en
Hajóroncs után sima országút (kemény ellenszéllel) egészen a mai bivouac-ig, ami dűnék árnyékéban van. Szoci autók mellé parkolunk, úgy tűnik mégis velük talál a szó a leginkább, lesátrazunk, vacsorára soha nem ettem ilyen jót zacskós levesből.
47 zacskos leves
Helyiek védik a tábort, két Toyotával járőröznek egész éjjel, a táborban a szokványos pálinkázás és nagyobbrészt hőbörgésbe átcsapó rudimentáris mecsergés folyik, mindenféle nyelveken, a zenét korábban letiltották a nagyobb feltűnés elkerülése végett. (Nem bánjuk: 80-as pop, ez a generáció van a leginkább itt) Egyébként a védelem 30 eurónkba került. Helyi árusok méregdrágán kínálnak kézműves portékákat.
Egy kis popfilozófia pesti fiúkkal a Star Wars apropóján, majd az esti tűznél a portugáloktól megtudjuk, hogy Mauritánia márpedig nem egy olyan veszélyes hely, ahogy hírlik, és hogy a Dakar sem a közbiztonság miatt kerüli el Afrikát, hanem mert a versenyt szponzoráló francia olajvállalattól (a Totaltól) megvonták a privilégiumokat a mauritán piacon.
Traducere:
Ziua 9, 2012 ianuarie 22
2012. január 25. szerda, 14:42 | Írta: Csata Zsombor
Asa arata coada dimineata inainte de trecerea granitei
Poza 35. Granita marocana, cand ne-am trezit
Granita este inchisa in fiecare seara, la ora 6 si a doua zi dimineatala ora 9 se redeschide, dupa ce vamesi beau incet cafeaua, nu se grabesc. Organizatorii m-au ales ca voluntar, deoarece vorbesc franceza (ar fi fost datoria lor). Pana m-am desteptat, m-am trezit cu 35 de pasapoarte in mana, pe care trebuia sa le rezolv la vama. In birou, vamesii sunt foarte joviali, si glumeti, peretii sunt plini ci pozele infractorilor: ma intreaba daca nu-i cunosc pe careva. Jovialitatea are pretul ei: Denes trece intre timp cu masina peste granita, iar pe mine ma lasa cu greu sa plec. Nu este problema, doar trebuie parcursa ritualul obisnuit de imprietenire (vezi ziua precedenta)
Dupa asta, urmeaza 2 km de teritoriu neutru, drum nu este, doar urme de masini in nisip si pe pietre, iar epabele de masini explodate ne arata, pe unde nu avem voie sa mergem. Este o locatie de gen Mad Max la patrat.
Poza 36. Epave explodate.
trebuie sa ai intuitie, ca sa te orientezi pe terenul minat, noi avem ghinion, si pe o panta in sus, ramanem impotmoliti in nisip.
Poza 37. Dacia in nisip, pe teritoriul neutru.
Denes deja incepuse sa lase din presiunea cauciucurilor, ca sa ne scoatem din belea, cand din sens opus vine o furgoneta, oameii se dau jos din ea cu multa precautie ( la prima vedere pareau niste imigranti ilegali, care vroiau sa treaca in maroc). Sunt speriati, sunt sase, doi arabi si 4 negrii, pe la urma ne ajuta si impingem masina, care trece peste portiunea cu nisip, eu fug dupa ea, nu ma uit inapoi... la 500 m este granita, deja ai vedem pe cailalti, am scapat.
Poza 38. Granita mauritana
Granita mauritana este surprinzator de pasnica, primim prospecte turistice, si trebuie sa completam un sondaj sociologic (!).
Rezolvarea actelor decurge usor, darurile “petit cadeau" sunt binevenite, dar ideea buna era ca au fost trimise colegele sa rezolve treburile, asa ca merge treaba si mai usor.
Dupa granita odihna: carnatii de acasa este o combinatie cu painea araba: Inca avem din mancarea de acasa, iar slanina de la Domokos, este valuta forte, ieri am facut schimb cu palinca de pere de la komarom.
Poza. 39. Carnatul secuiesc si painea araba.
Poza. 40. Marcaj rutier spre Nouakchott.
Intre timp, ne ajung in urma prietenii americani: ei s-au plimbat pe terenul minat, si au cules numerele de inmatriculare, de pe masinile explodate, iar acima se mandresc cu captura lor:
Poza. 41. Suvenir american.
Apoi ne intersectam cu singura linie de cale ferata, din Mauritania, pe care se transporta minereu de fier, dinspre minele din est, catre port.
Avem noroc, chiar trece un tren: se spune ca aceste sunt cele mai lungi trenuri dun lume, lungi de mai multi km, acuma are doar in jur de 500m si este tractat de doua locumotive.
Ulterior, colegii portugali, ne avertizeaza, ca pe drumul de langa calea ferata este riscant sa faci raliu, ca bucatile de minereu, cazute din vagoane, pot taia cauciucurile masinilor.
Poza 42. trenul cu minereu.
Trecand peste toate, daca ar trebui sa alegem un slogan pentru ziua de azi, acea ar fi “R douze” (R12), iar catre Nouadibuo, orice politist care ne opreste, incepe cu aceasta fraza, in timp ce da din cap cu admiratie, in timp ce se uita la Dacia noastra.
Ne indreptam catre interiorul peninsulei. Nouadibuo este un socc cultural, este un oras port ai contrabandistilor, din greseala nimerim la periferie, iar langa un teren de fotbal improvizat, ne invadeaza copii, in timp ce apare un personaj dun evul mediu, care ne ameninta, ca nu avem ce cauta acolo, si vrea sa ne confiste aparatul foto. Este un adevarat ghetou, in mare parte locuita de negrii, saracie crunta, de nedescris, nu au nici macar bani de table, (pt acoperit baracile), este inimaginabil, ce se petrece aici vara, cand sunt 50 de grade. Cumva reusim sa scapam si ajungem la malul marii, apoi incercam sa cautam un alt drum inapoi, dar nu este, asteptam o jumatate de ora, apoi ne incumetam inapoi. Intre timp, copii au plecat de la terenul de fotbal, si reusim sa ajungem, relativ usor inapoi pe drumul principal. Impreuna cu ceilalti colegi de raliu mergem mai departe sa vedem o epava de vapor parasita. Nu numai epava este pitoreasca, ci si tarmul.
Se pare ca pe vapor, nu au fost respectate instructiunile:
Poza 43. Epava de vas si Denes.
Poza 44. Safety First
Ne urcam pe vapor, pe o scara, pana in jur la 2/3 din inaltime, apoi pe o scara din franghie mai sus, care este a unui tip negru, care ne cere bani pentru aceasta aventura: Vrea o suma echivalenta cu 3 euro.
Poza 45. Paznicul local, al scarii.
Vaporul este impozant, ne-am uitat in compartimentul motor, ar trebui doua persoane, care sa ridice o chiulasa. Merita urcat pe vapor, ca ofera o priveliste frumoasa catre tarm.
Poza 46. Tarmul si eu.
Dupa epava, mergem pe un drum asfaltat, neted (cu vant puternic din fata), pana la Bivouac, care se afla in umbra dunelor de nisip. Ne parcam in jurul masinilor socialiste, ca se para ca cel mai bine ne intelegem cu ei, instalam cortul, niciodata nu am mancat o supa din plic, asa de gustoasa.
Poza 47. Supa din plic.
Localnicii pazesc tabara, cu doua Toyote patruleaza toata noaptea. In tabara se bea palinca, ca de obicei si se discuta in toate limbile posibile, muzica este interzisa, ca sa nu atragem si mai mult atentia. (Nu regretam:in mare parte este prezenta generatoa pop, ai anilor ‘80).
Paza a costat 30 de euro. Comerciantii locali ne ofera suveniruri manufactuate, la preturi foarte piperate.
Apoi urmeaza un pic de filozofie pop, cu baietii din Budapesta, pe tema Star Wars, apoi langa focul de tabara, aflam de la colegii portugali, ca de fapt Mauritania nici nu este un loc asa de periculos, pe cat se crede, si de fapt cei cu Dakarul nu din cauza periculozitatii evita aceasta zona a africii, ci din cauza firma Total, care sponsoriza competitia, nu mai are vechile privilegii, pe piata mauritana.
_______________________________________
NU TOATE MASINILE VECHI SUNT RABLE! 
UN POPOR CARE ISI INGROAPA TRECUTUL, NU VA AVEA VIITOR!
SUNT MANDRU DE RABLELE MELE !!! 
|
|
